|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 43 találat | lapozás: 1-30 | 31-43 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Király Árpád 2014. március 13.Lélekbemarkoló gondolatok a hazaszeretetről, SzentpálonNemzetünk megmaradása a gyermekvállaláson múlik Bizonyára rég óta nem telt meg annyira a szentpáli katolikus templom, mint kedden este a p. Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise alkalmával. A ft. Király Árpád marosi főseperes, arad-ségai plébános, ft. Sándor Tivadar arad-gáji és szentpáli plébános, valamint ft. György Zoltán nagyiratosi plébános által koncelebrált szentmise szónoka, p. Bőjte Csaba a Szent Család életéből merített, vagyis a gyermek Jézusnak a templomban történt eltűnése történetéből kiindulva, közvetlen, bensőséges hangnemben a maga életével kezdte. Miután szerzetes lett és cölibátus fogadalmat tett, döbbent rá, mennyire szereti a gyermekeket, ezért sok gyermekre vágyott. Éppen ezért döntött úgy, hogy felkarolja a sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokat, illetve az elhagyott gyermekeket. Mert a mennyei Atya sem véletlenül bízta a világ Megváltójának a titkát az egyszerű, falusi leányra és a jegyesére, akik nem kérdezték, mennyit fizet a gyermekvállalásért, annak a felneveléséért, hanem boldogan tettek eleget a meghívásnak. Vállalták a küzdelmet érte, viszont azt is tudták: a gyermek, aki nem vállalja a tanulással, az érvényesüléssel járó küzdelmet, a szülőfaluban megélt mindennapos munka, kínlódás nélkül nem válhat teljes értékű emberré. Amikor Mária és József keresték az elveszett Jézust, nem egymást hibáztatták, korholták az eltűnéséért, hanem együtt keresték, amíg meg nem találták. Éppen ezért, nekünk sem szabad félnünk a nehézségektől, a gondoktól, hanem egyetértésben kell vállalnunk, munkára, az életre nevelnünk a gyermekeinket. Nemzetünknek nem szabad arra pazarolnia a szellemi és lelki energiáját, hogy kik a felelősök Mohácsért vagy Trianonért, hanem együtt kell keresnünk az adott helyzetre a megoldást. Számos, a mindennapi életből vett történettel bizonyította, hogy a magunk és a gyermekeink érvényesülésére, boldogulására a legalkalmasabb hely az őseink véráldozatával megszerzett, megtartott szülőföldünk. Éppen ezért, nem szabad a gyermekeink előtt negatívan ábrázolni a hazai viszonyokat, amelyek elől egyetlen menedék lehet az elvándorlás, aminek következtében azonban elfogyunk, kihal a nemzetünk. Ehelyett meg kell művelnünk az őseinktől örökölt földet, ami a világ legjobb termőtalaja, minél több gyermeket kell vállalnunk, akiknek itthon is biztosíthatjuk a boldogulásukat, egyben nemzetünknek a megmaradását. Éppen ezért, a Szent Család módjára vállaljuk, keressük a gyermekeinket, akiket a munkára, az életre nevelve, az elvándorolt gyermekeinket hazahívva nem csak a magunk, hanem a nemzetünk jövőjét is magalapozhatjuk itt, a világ legszebb, legtermékenyebb vidékén, a Kárpát-medencében. Mert nemzetünk megmaradásának a záloga a gyermekáldás vállalása. Szentbeszédét befejezve, a kisiratosi gyermekotthon jelen lévő kicsinyeit az oltár előterébe hívta, ahol szeretettel megsimogatta őket, majd a gyermekáldás elemi fontosságát példázva, egyik kislányt felemelte, a levegőben keresztet formálva meglengette, áldást mondva a gyermekekre és a jelenlévőkre. A lélekbe markoló őszinteségű szentbeszéd, illetve a megrázóan bensőséges jelenet sok hívőnek könnyeket csalt a szemébe. Ft. Sándor Tivadar plébános a szentmise végén köszönetet mondott p. Böjte Csabának a megható őszinteséggel mondott szentbeszédért, a nagyszámú híveknek a jelenlétért, majd bejelentette: a szentmisén összegyűlő perselypénzt a kisiratosi gyermekotthonnak ajánlják fel. A lélekemelő szertartáson Arad megye legtöbb katolikus településének ott voltak a küldöttei, az RMDSZ megyei szervezetét Hadnagy Dénes választmányi elnök képviselte, míg Farkas Viktória szociális alelnök felolvasott az evangéliumból. Ugyanakkor dr. Bodó Barna elnök vezetésével a szertartáson részt vettek a Temesvári Szórvány Alapítvány munkatársai is, akik a templom előtt ingyen osztogatták a helybeli régi fotókkal ékesített Szentpáli naptár 2014. számát, amit a Bethlen Gábor Alap által támogatott, Szentpálon gyakorolt Szórványgondnok Program részeként adtak ki más, a Programot népszerűsítő kiadványokkal együtt. Balta János Nyugati Jelen (Arad), 2014. június 2.Bérmálás Arad-belvárosbanMájus 31-én, szombaton az arad-belvárosi katolikus templomban 11 órától megtartott szentmisén msgr. Dirschl Johann püspöki helynök a felsorakozott 38 bérmálandó fiatal, a nagy számú hozzátartozó, illetve a ft. Király Árpád marosi főesperes vezetésével közreműködött Arad-kerületi papság jelenlétében magyarul és románul elmondott szentbeszédében a bérmálás szentségét értékelte. Isten követésének útjára a kereszteléstől eltérően – amikor a szülők és keresztszülők indították el az újszülöttet – a felnőttség határán lévő fiatal a bérmálás szentségének a felvételével, saját elhatározásból indul. Mivel azonban élete során számos akadály állhat az útjában, számos kísértésnek van kitéve, továbbra is szüksége van a szülők és a keresztszülők mellett immár a bérmaszülők támogatására is. E támogatás felvállalását jelképezi, hogy bérmáláskor a bérmaszülő a fiatal vállára tett kézzel járul a főpásztor vagy annak a megbízottja elé. Ezt követően a püspöki helynök kiosztotta a bérmálás szentségét az eléje járuló fiataloknak. A szertartás végén p. Blénesi Róbert plébános, házfőnök a bérmálás szentségének a kiosztásáért köszönetét tolmácsolta a főpásztornak, illetve a megbízottjának, msgr. Dirschl Johann püspöki helynöknek, a szentmisén való közreműködésért ft. Király Árpád főesperesnek és a paptestvéreknek Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2015. június 1.Ballag már a… nem is olyan vén diákTegnap reggel nyolc órakor ünnepélyes keretek között utoljára csengettek be a Csiky Gergely Főgimnázium tizenkettedikesei számára. A szépen feldíszített osztálytermekben megkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd ez után, kilenckor vonultak ki a végzősök az udvarra, és kezdetét vette az évzáróünnepség. Négy osztály végzett idén: három elméleti (matematika–informatika, közgazdaság és turisztika) és egy szakiskolai (autómechanika). Az iskola igazgatónője, Hadnagy Éva, valamint a meghívott vendégek jókívánságokkal és jó tanácsokkal engedték útjukra a végzősöket. Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő szavaival élve „Az ahogy 10 év múlva vagy 20 év múlva hogy fogunk kinézni, attól függ, hogy ma, holnap és holnapután mit teszünk, mit gondolunk – még ha nem is tesszük – és hogyan viselkedünk, elsősorban társainkkal. […] Minden tettünk és minden gondolatunk elsősorban a szeretet által legyen megbélyegezve”. A diákokat Király András, az Oktatási Minisztérium államtitkára és Cziszter Kálmán városi tanácsos (RMDSZ) is ellátták a ballagókat útravalóval, arra biztatva őket, hogy minden élethelyzetben törekedjenek a maximumra. A vendégek között jelen volt még Lipták Julianna, a szülői bizottság elnöke, Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. És mivel az iskolába lengyel küldöttség is érkezett, a vendégek sorában köszönthettük Jadwiga Lewandowskát, a Łodz-i 13-as számú Bem József Általános Iskola igazgatónőjét. A beszédek és a kulcsátadás után sor kerülhetett a díjak átadására is, ahol az osztályok legeredményesebb diákjai kaptak elismerést – akadt, aki többet is. Kovács Henrietta 12. A osztályos tanuló 9,80 feletti átlaggal végezte a négy évet, ráadásul végig osztályelső volt. A különdíjaknál is őt szólították először, hiszen neki járt a Wieser Tibor-díj. A Bolyai Farkas-díjat Szabó Izabella kapta, szintén a 12. A-ból. Az iskola különdíját olyan tanulóknak osztották ki, akik végig aktívan részt vettek az iskolai életben: Bálint Bernadett (12. B), Kiss Zsuzsanna (12. A), Pálfi Kinga (12. C) és Kiss Evelin (12. B). A számos különdíj és díjazott között természetesen ott voltak a Csiky-csuky és az iskola holnapjának elköszönő szerkesztői is – összesen tíz diák kapott Böszörményi Zoltán által felajánlott díjat –, valamint gazdára talált a dr. Vekov Károly-díj is, Bakai Kitty személyében. És persze díjazták azokat is, akik tevékenységükkel öregbítették az iskola hírnevét – többek között Bálint Bernadettet, aki hatalmas taps közepette vette át a diplomát. Ha valamennyi díjazott diák nevét nem is tudtuk felsorolni, valamennyiüknek (azoknak is, akiknek neve ma nem hangzott el a ballagáson) gratulálunk, sok sikert kívánunk az előttük álló érettségi és életvizsgákhoz! A végzős osztályok búcsúprodukciója következett, azaz egy-egy közösen előadott dal, végül Király Árpád főesperes és kanonok adta áldását a jelenlévőkre. A három líceumi osztály elénekelte Demjén Ferenc Kell még egy szó című dalát, és ezek után már csak a virágok átadása, a szülők, rokonok, ismerősök és barátok gratulációja maradt hátra – a kellemes kavalkád minden ballagás végén. Gál Zoltán Nyugati Jelen (Arad), 2015. június 18.Megpróbálták felgyújtani a tornyai katolikus templomotJúnius 17-ére, szerda reggelre virradóra ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani a tornyai római katolikus templomot. A templomajtó két szárnya rongálódott meg csak, mert szerencsére sikerült eloltani a tüzet, ugyanis egy helybeli észrevette a füstöt, és értesítette a környékbelieket és a hatóságokat. Az eset az után történt, hogy szombatra virradóra betörték az templom ablakát, Király Árpád marosi főesperes, arad-gáji plébános (aki Tornyára jár szolgálni) akkor meg is találta a követ a templomban. A gyújtogatás előtt értetlenül és megdöbbenve állt. „Csak találgatok, hogy mi vezethetett ide. Talán az, hogy fel akarjuk újítani a templomkerítést, hogy a közelben készülő rendezvényterem vendégei ne itt járjanak majd át, vagy csak suhancos csínytevés az egész, nem tudom. Nekem senkivel semmi bajom nincs a faluban, sem felekezeti, sem etnikai konfliktus nem volt soha” – nyilatkozta Király Árpád. A közigazgatásilag Pécska városhoz tartozó, a magyar határ melletti Tornyán román és szerb ortodox templom is áll, s az egyházak és a hívek közt is jó a kapcsolat, falunapokon és egyéb sátoros ünnepeken ökumenikus istentiszteleteket tartanak, a lakosság közösen szórakozik. A 2011-es népszámlálás szerint az 1096 tornyai lakosból 822-en vallották magukat román, 234-en magyar és 34-en szerb nemzetiségűnek. Értesítették a rendőrséget, amely kiszállt helyszínelni és megkezdte a nyomozást. Ha kézre kerítik az elkövetőt, az egyház háromezer lejes kártérítést fog követelni. „De addig is, mi rendbe tesszük az ajtót, amely ennek a szép régi templomnak egy igen értékes darabja” – mondta a főesperes, megemlítve, hogy a jövőben szükséges lenne, hogy az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség többet járőrözne a településen. A tornyai Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére emelt barokk stílusú templomot 1753-ban építtette a Marzcibányi család, amely egy évvel korában vásárolta meg a kincstártól a falut. Antal Péter pécskai polgármester Kolozsváron tartózkodik egy közigazgatási képzésen, és az Aradi Hírektől értesült a gyújtogatásról. Mint mondta, sem Pécskán, sem a hozzá tartozó falvakban nem tud semmilyen etnikai vagy felekezeti villongásról, és szerinte a tornyai eset – amelyet mélységesen elítélt – sem etnikai indíttatású. „Lehet, hogy valaki vagányságból tette, vagy személyes sérelme van az egyházzal” – mondta elítélően. Pataky Lehel Zsolt aradihirek.ro Erdély.ma 2015. július 28.A VI. Szederháti Falunap sikereOdafigyelni a kisközösségek igényeire is A Pécska városhoz tartozó Szederháton szombaton VI. alkalommal szervezték meg a falunapot, ami történelmi eseménnyel indult, ugyanis a rekkenő hőség miatt, Szederhát történetében bizonyára első alkalommal locsolták a főutcát. A program a helybeli katolikus templomban 17 órakor szentmisével indult, ahol ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen megjelent pécskai tanácsosokat és a szederhátiakat. A továbbiakban magyarul együtt énekeltek, imádkoztak a helybeli közösség megmaradásáért, arra kérve a híveket, hogy nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül, hallgassanak lelkészeikre, illetve civil vezetőikre. Ezt követően Sarca Miron görög katolikus plébános vezetésével románul mondtak fohászt. A templomi szertartás után, az iskolaudvaron felállított szabadtéri színpadról a műsorvezető, Gerbe Zoia köszöntötte a sörsátrak hűvösében, illetve a nézőtéren gyülekezőket, majd a színpadra kérte Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Vasile Chifor, Dorin Ponta, Halasi András és Demeter Miklós városi tanácsokat, illetve ft. Király Árpád marosi főesperes-plébánost és ft. Sarca Miron görög katolikus plébánost. A lelkészek vezetésével az egybegyűltek magyarul és románul elmondták a Miatyánkot, majd az Isten tartsd meg szeretetben és egységben Szederhátot kéréssel fejezték be. Antal Péter polgármester románul, majd magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: kitüntetésnek érzi, amiért VI. alkalommal vehet részt a Szederháti Nap rendezvénysorozatán. Őszintén örvend, amiért 2009 óta rendszeresen megszervezhették a falunapot, amelynek a közössége megérdemli a törődést, ugyanis 2004-ben, amikor alpolgármesterré választották, a falunak 200 lakosa volt, míg a 10 év múlva megtartott népszámlálás alkalmával 300 lakost találtak. E jelenség nem csak Arad megyében, hanem az országban is valószínűleg egyedi, miszerint egy település lakossága 10 év alatt 50%-kal gyarapodjon. Ez azt bizonyítja, hogy az utóbbi tíz évben ide érkezett emberek jól érzik magukat, közel laknak a megyeközponthoz, de Pécskához is. Az elmúlt 10 évben a falu sokat fejlődött, elkezdték a betonjárdák építését, leaszfaltozták a nemzetközi főúttal összekötő bekötő utat, de felújították az orvosi rendelő, valamint az óvoda épületét is. A következő időszakban tovább fejlődik a falu a vízvezeték megépítésével, illetve az utcák leaszfaltozásával. Mivel az eddigi, illetve a tervezett fejlesztés nem csak magán, hanem a városi, de a megyei tanácson is múlt és múlik, ezúton mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a megvalósításokhoz. Miután mindenkinek jó egészséget, illetve felszabadult szórakozást kívánt, Miodrag Stanoiov alpolgármester és Vasile Chifor városi tanácsos ecsetelték a falu fejlődésének a perspektíváit, majd a műsorvezető elsőként a szederháti óvodásokat kérte a színpadra. A 12 gyermek az óvónőjük irányításával tetszetős, virágöntöző játékkal és táncokkal kedveskedett a hozzátartozóknak, akik vastapssal jutalmazták a teljesítményüket. Utánuk a pécskai Forever moderntánc-csoport 4 lányának a tánca közepette, a fiú akrobatikus mutatványainak tapsolt a közönség. Ezt követően a tornyai Torneana néptánccsoport 7 párja járta az alföldi román táncokat, majd a pécskai Romaflores cigánytáncai arattak osztatlan sikert, Doru Craiţar vezetésével. A tornyai és nagyvarjasi asszonykórus magyar népdalcsokra különleges színt hozott a programba Iacsity Florentina vezetésével. Utánuk a pécskai Păstrătorii Tradiţiei román néptánccsoport, majd Florin Lipitor és Oana Barbură román népdalokkal szórakoztatták a közönséget. 22 órától Gabi Stoica és együttese lépett fel. Egész délután sörsátrak szolgálták a résztvevők igényeit, a programban fellépett csoportokat vacsorán látták vendégül. 24 órakor tűzijáték zárta a VI. Szederháti Falunap programját, aminek a sikeréért köszönet jár a Pécskai Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, amelyeknek a vezetősége figyelemmel kíséri a kistelepülések lakosságának is az igényeit. A falunap kiváló alkalom volt a találkozásra a szederháti magyaroknak is, akik szombaton nem csak Aradról, hanem még Resicabányáról is hazalátogattak. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 31.TájháztalálkozóNézem, ahogy Marika néni (nem nekem néni, hisz tán nála is idősebb vagyok) 12 tojásból meg egy kiló lisztből gyúrja a tarhonya nyersanyagát, s azon morfondírozom: vajon hány mostani háztartásban veszi rá magát a háziasszony egy ilyenfajta munkára. De tudja-e egy mai fiatalasszony, egyáltalán hogyan készül a tarhonya, s hajlandó-e, mondjuk, egy órát, félórát rászánni a műveletre, amikor a boltból egy mozdulattal leemeli a polcról a „cus-cust”, hogy a pörkölt mellé feltálalja? A választ legfeljebb sejtem. De hogy a házi tarhonya és a bolti egymástól nagyságrendekkel eltér, abban biztos vagyok. Tornyán, Tóth Piroska és Suttyák András portáján, immáron harmadízben megrendezték a tájházak tornyai találkozóját. Ami lényegében nem egyebet szolgál, mint a népi hagyományok ébrentartását, megismertetését, azt, hogy a mai nemzedéknek is átadják a nagyanyák, nagyapák, dédszülők hagyományát – ha nem is feltétlenül azok követése miatt (ki vetne ma már, például, az egykori, manapság primitívnek számító kukoricaültető eszközökkel, amikor erre nagy teljesítményű berendezéseink vannak), de azért, hogy tudják: honnan jöttünk, hogyan éltek és dolgoztak elődeink. A nép, amely nem ismeri, nem tiszteli múltját, annak jövője sem lehet, fogalmazták meg, teljes joggal, bölcs emberek. Tornyán azonban a hagyományos tarhonyakészítés bemutatása természetesen csak egy volt a „napirendi pontok” között (tavaly a szappanfőzés volt a téma), a legfontosabb az volt, hogy a résztvevők képet alkossanak arról, hogy az övékhez hasonló, a népi hagyományok felmutatására, a köztudatban való bevitelére és rögzítésére vonatkozó erőfeszítések nem (nagyon) elszigeteltek, s hogy e törekvésükben nincsenek egyedül. Egy tájház létrehozása (ha nem kereskedelmi célokat szolgál) bizony nem kevés szellemi és anyagi erőfeszítést (és időt) igényel a vállalkozó számára. Tornyán, például, semmilyen anyagi haszonnal nem járt (anyagi erőfeszítéssel azonban igen) a tájház létrehozása, berendezésének (fotóinak, dokumentumainak, népviseleteinek, a fedett tető alatt őrzött egykori mezőgazdasági eszközöket – a mai felfogás szerint – kezdetleges gépeket bemutató kiállítás stb. létrehozásának) előteremtése. Mindez azonban a múlt: a jelen az, hogy aki betér ebbe a (többnyire, tavasztól őszig nyitott kapujú) házba, az egy kicsit a múltba nyit be, és megérinti a történelem szele. A szombat délutáni rendezvényt a tornyai és nagyvarjasi (Jaksity Farkas Florentina által vezetett) egyesített asszonykórus dalai nyitották meg, majd a pécskai, Engi Márta vezette Búzavirág együttes előadása követte. Tóth Piroska, a ház asszonya üdvözölte a helybeli, a magyarországi szarvasi, kisperegi, dombegyházi, battonyai vendégeket – Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnököt, Király Árpád helybeli plébánost, marosi r. katolikus főesperest, Bognár Levente aradi alpolgármestert –, kiemelve a néphagyományok őrzésének és megélésének szükségességét. Dr. Colta Rodica múzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa érdekes előadást tartott az Arad–Nagylak autósztráda menti, illetve a Mócvidéket is belefoglaló román és magyar települések régebbi és újabb kori kapcsolatainak, egymásra hatásának történetéről (amelyet egy közös román–magyar, Arad és Békés megyei kutatás keretében végeztek). A hozzászólások, kiegészítések, kérdések után a vendégek az Enache Viruca asszony által Horvat Sava közreműködésével készített (nagyon ízletes, 940 darab) töltött káposztából verhették el éhüket, hazaindulás előtt. Azzal a meggyőződéssel, hogy tettek valamit a népi hagyományok megőrzése érdekében. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. december 14.Hálaadó ünnepélyes szentmise KisjenőnÚjraszentelték a belülről megújult katolikus templomot Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor. A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott. A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket. Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is. Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el. Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához. A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2016. július 18.Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.) – A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én. – Azt hittem, még nem érted el a 70-et. – 1943 januárjában születtem. – Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet. – Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani. – Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás. – Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni. – Hol születtél? – Aradon. – Óvoda? – Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije. – Következett az elemi, illetve az általános iskola. – Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül. – Kedvenc tanáraid az általános iskolában? – Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos. – Következett a középiskola. – ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt. – Melyik egyetemre felvételiztél? – Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát… – Hogyan teltek egyetemi éveid? – A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora. – Milyen szakra jártál? – Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire. – Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el? – Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki. – Hova helyeztek az államvizsga után? – Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést. – Nagy dolog volt ez akkoriban. – Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt. „Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk” – Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával? – Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam. – Sikerült a vizsgád? – Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült. – Végül megszerezted a doktori címet? – Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom. – Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében? – Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni… – Hány évig voltál tanácsos? – Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben. – Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek? – Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően. – Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események? – A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető. – És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli. – Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben. – Azért vannak pozitív előjelű kivételek. – A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok. „Ideköt a szülői ház, az alma materek sora” – Milyen fontosabb elismerésekben részesültél? – 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében. – Erre büszke lehetsz. Meg mi is… – Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben. – Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz? – Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt. – Mondanál pár szót a Cziszter családról? – A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19. Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal „A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.) – Meghatározó volt életedre a családi környezet? – Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem. – Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek. – Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött. – Gyerekek? – Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában. – Mivel foglalkozik a céged? – Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások. – Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt? – Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett. „Ambícióm, hogy megtanuljak angolul” – Lokálpatriótának tartod magad? – A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak. – Vannak-e példaképeid? – Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc. – Igazi barátaid vannak-e? – Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat. – Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani? – Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást. – Megvalósulatlan álmaid? – Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba. – Terveid? – Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok. – Értek-e kudarcok életed során? – Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek. – Mondanál erről valami konkrétumot? – A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is. – Templomjáró vagy? – Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat… – Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben? – Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is. – A zenét szereted? – Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk. – Szoktál-e tévét nézni? – Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket. – Hogyan élsz mostanában? – Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt. – Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat? – Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra. – Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben? – Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak. – Elárulnál erről valamit? – Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be. – Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”? – Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait. – Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal? – Nagyon jó. Ez is empátia kérdése. – Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal? – Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 1.A VII. Szederháti Falunap sikereTöbben látták a lakosság számánál Szombaton a Pécskai Polgármesteri Hivatal és Tanács szervezésében, VII. alkalommal került sor a Szederháti Falunap rendezvénysorozatra. A helybeli katolikus templomban 18 órakor ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ns. és ft. Király Árpád marosi főseperes, Arad-ségai és szederháti plébános magyarul és románul köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen jelen volt pécskai vezetőséget, illetve a helybeli híveket. A falu ünnepe a hívek számára elsősorban azt jelenti, hogy felekezetre való tekintet nélkül, szeretetben egyesüljenek, ahogy az a Szentírásban is meg van fogalmazva. Mert mindennek, így a szórakozásnak, a vidámságnak, a szomorúságnak is megvan az ideje, de meg kell lennie a hálaadásnak is, egységben a Jóistennel, a különböző felekezetekkel. Azért, hogy a Jóistentől kapott életet nagy ajándékként, ugyanakkor lehetőségként is felhasználjuk, mert az elmúlt idők soha nem térnek vissza, ezért, meglehet, elmulasztottuk a szeretet, a megbocsátás gyakorlását. Feltehetjük a kérdést: tulajdonképpen mi az életünk értelme, célja? A legfontosabb, hogy Istennek tetsző életet kövessünk. Ezekben a napokban, Krakkóban közel kétmillió római katolikus fiatal alkot imaláncot a kereszténységért, az Istennek tetsző élet gyakorlásáért. Ebbe az imaláncba kapcsolódjunk be mi is, imádkozva a szederháti, több felekezethez tartozó híveknek a szeretetben megnyilvánuló egységéért, a jövőjéért, Isten áldását kérve Szederthátra és lakosaira – mondta a marosi főesperes. A továbbiakban Váncsa Csaba diakónus olvasta fel a szentleckét, majd Jarca Miron görög katolikus, Marin Cristinel Stratulac tornyai, valamint Mureşan Axinte Szederháton is szolgáló pécskai ortodox papok is lélekhez szóló szavakban méltatták a szederháti templomot látogató három felekezetnek az isteni szeretetben megnyilvánuló egységét. Köszöntők A szabadtéri színpadon történt az ünnepi program hivatalos megnyitója, ugyancsak az említett plébánosok által magyarul és románul kezdeményezett közös imával, a miatyánkkal. Ezt követően Eugenia Pete műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte szólásra. Köszöntőjét követően a polgármester örömének adott hangot, amiért Szederhát ünnepét újra ilyen sokan megtisztelték a jelenlétükkel. Ugyanakkor megköszönte a szederhátiaknak a helyhatósági választásokon magának, illetve csapatának szavazott bizalmat. Ezzel felhatalmazást is adtak az elkezdett fejlesztéseknek a folytatásához, ami EU pályázati támogatással a vezetékes víz, illetve a csatornázás megépítésével folytatódik. Amint befejezték, minden utcára aszfaltburkolatot húznak. E munkálatok befejezése egyben azt is jelenti, hogy 2020-ig az egyre gyarapodó Szederhát teljes közművesítéssel rendelkező, vonzó településsé fejlődik – fejezte be magyarul is mondanivalóját Antal Péter polgármester. A továbbiakban dr. Vasile Chifor városi tanácsos adott hangot örömének, amiért újra részt vehet az Antal Péter polgármester által 8 évvel ezelőtt kezdeményezett Szederháti Falunap rendezvényén. Nemcsak ezért, hanem a falu fejlődésének a folytonosságáért is örvend, ugyanis az elmúlt 25 évben a település hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami nemcsak a pécskai támogatás, hanem a falubeliek szellemisége terén is végbement. Ez a harang ugyanis egyetlen templomba hívja a római katolikusok mellett a görög katolikus, illetve az ortodox híveket is, ami egyedülálló jelenség. Kialakult a valódi ökuménia, megvalósult a Szentírás felhívása: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Színes program Az ünnepi kulturális programot a szederháti óvodások nyitották meg, akik Alexandra Ponta óvónő betanításában táncoltak, majd a LA MULȚI ANI SEDERHAT (Éljen Szederhát) feliratot rakták ki táblácskáikkal, vastaps közepette. Utánuk a pécskai Búzavirág Nagyboglárka csoportja, Engi Márta betanításával magyar táncokat adott elő, nagy sikerrel, majd a Pécskai 1-es számú Óvoda Kislepkék csoportja, Ioana Bala óvónő vezetésével szórakoztatta a közönséget. Ezt követően a Búzavirág Kisboglárka, utánuk a Nagyboglárka csoport műves táncainak tapsolt a közönség. Utánuk az ugyancsak pécskai Aranykalász tánccsoport, Makra András koreográfiájára ropogós magyar táncokkal szórakoztatta közönséget. A Kisboglárka, illetve a Nagyboglárka közös, továbbá az Aranykalász újabb tánca után az Aradi Datini Arădene nyugdíjas tánccsoport adott elő alföldi román táncokat, Ilie Macovei betanításával, utánuk egy halmágycsúcsi énekes közreműködésével. Ezt követően a pécskai Zumba csapat szórakoztatta energikus táncaival a nagy számú közönséget, majd az ugyancsak pécskai Păstrătorii Tradiției tánccsoport, a Florin Moş zenekarának a közreműködésével, helyi táncos néphagyományokat mutatott be. 22 órától az Atmosphere Band zenekar közreműködésével utcabál következett, majd 23 órakor tűzijátékkal ért véget a VII. Szederháti Falunap. Annak a sikerét példázza a falu lakosságát meghaladó létszámú közönség, illetve a szervezők figyelmessége, hiszen minden fellépőt, meghívottat és valamilyen módon közreműködőt megvendégeltek, de az átlagos néző is ehetett, ihatott, mulathatott kedvére. Ennél többet nem is lehet elvárni egy falunap szervezőitől, akiknek, illetve a vendéglátásban közreműködőknek, ezúttal is köszönet jár a VII. Szederháti Falunap sikeréért. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2016. augusztus 22.Nagyszabású Szent István-nap AradonAz RMDSZ Arad megyei Szervezete augusztus 20-án Szent István király ünnepséget szervezett, amely 17 órától az Arad-belvárosi katolikus templomban ünnepi szentmisével indult államalapító királyunk tiszteletére. A szentleckéből nt. Gyurkózta Aranka börtönlelkész és nt. Józsa Ferenc nyugalmazott református lelkipásztor, az evangéliumból ft. Sándor Tivadar Arad-gáji katolikus plébános olvasott fel, míg a könyörgést Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke olvasta fel a híveknek, köztük az első padsorban helyet foglaló Aradi és megyei elöljáróknak. A gyermekek által az oltárhoz vitt újkenyeret és bort Ns. és ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, Arad-ségai plébános szentelte meg. Ünnepi prédikációjában a főesperes Szent István királyt úgy jellemezte, mint a nemzet őrének szimbóluma, a végső letelepedés, a jövőépítés jelképe, a magánéletben is példamutató férj, a gyermeke nevelésére sokat áldozó apa megtestesítője. Szent István nemzetben gondolkodott, amelyben a nemzetiségek létét értéknek tekintette. A fiához, Imre herceghez írt intelmeiben is felhívta a figyelmet a nemzetiségek megbecsülésének a fontosságára. Nemzetünk megmAradását a kereszténységre való áttérésben és az abban való megerősödésben, az Istenbe vetett feltétlen hitben látta. Miközben rendületlenül építette, erősítette keresztény országát és nemzetét, az Istenben való feltétlen hitre nevelte nagyreményű gyermekét is, akinek az elvesztése hatalmas csapás volt számára, amit alázattal viselt, Isten akaratának tekintette. Éppen ezért, országa és nemzete sorsát Isten kegyelmébe ajánlotta, Szűz Máriára bízta. A Szent István szellemiségében történő nemzetépítés több mint 1000 év távlatából is követendő példa, parancsoló szükséglet. Az ünnepélyes szertartás végén a papok a Szent István oltárhoz vonultak, ahol a hívekkel közös könyörgést mondtak államalapító királyunkhoz, nemzetünk jövőjéért. A lélekemelő szentmise nemzeti imánk megszólaltatásával zárult. Ünnepi beszédek, újkenyér megszegése Az ünnepélyes szentmise résztvevői átvonultak a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, ahol az elkészített asztaloknál fogyasztották a feltálalt sós süteményt, a bort és az ásványvizet. Ünnepi beszédében Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke Szent Istvánt a végső letelepedés, a gyökérverés, a jövőépítés szimbólumaként állította hallgatósága elé. E szimbólumnak fokozott jelentősége van manapság, amikor Európa-szerte olyan mozgalmak kelnek életre, amelyek a keresztény államiságot és a munkaalapú társadalmat ássák alá. Mi, magyarok soha nem mondhatunk le sem az állam, sem a nép szuverenitásáról, mert a keresztény független állam Szent István öröksége. A forradalmak a meghurcoltaké, a kitaszítottaké, az üldözötteké, a csökönyös újrakezdőké, a hittel teli újjáépítőké, a szabadságukhoz mindenáron ragaszkodóké – mondta délelőtti beszédében Áder János köztársasági elnök. Ünnepeljünk együtt, mert ez a mi ünnepünk! Ünnepeljük keresztény hitünket, a dolgos, szabadságszerető népet, amelyik ugyanilyen áhítattal és hittel ünnepli a verejtékes munkával megtermelt újbúzát és a belőle sütött új kenyeret! Hisszük, hogy az eltelt több mint 1000 keresztény év, és a naponta, a kereszt jelével az asztalunkra kerülő kenyér megtart bennünket a jövőben is, igaz hitben és szabadságban – fejtette ki Fekete Károly. A továbbiakban hozzáfűzte: a templomban megszentelt újkenyeret Faragó Péter RMDSZ megyei elnök fogja megvágni. A kenyér és a zsömlék a Horvárth Imre nagygazda által termesztett Aradi búzából, Aradi lisztből származik, Kovács András angyalkúti pékmester sütötte, amiért mindnyájuknak köszönet jár. A zsömlékből mindenki hazavihet. Ünnepi köszöntőjében Faragó Péter RMDSZ megyei elnök minden résztvevőt nagy tisztelettel és szeretettel üdvözölt az RMDSZ Arad megyei szervezetének augusztus 20-i ünnepségén. Köszönetet mondott a minorita plébánosoknak, illetve a lelkészeknek a minorita templomban tartott lélekemlő szentmiséért, majd arról szólt: ma a világ minden táján élő magyarok megemlékeznek Szent Istvánról, akinek a magyarságunkat, a kereszténységünket köszönhetjük. E napon Aradon is nagyon fontos, hogy mi, magyarok találkozhassunk, együtt lehessünk. Azt kívánta az Arad megyei magyarságnak, hogy minden év augusztus 20-án sokan vegyenek részt az ünneplésen, hogy sokan emlékezzünk Szent István örökségére. Miután megköszönte az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, valamint az Aradi Kulturális Központnak a támogatást, átadta Bognár Levente jókívánságait, aki a balestéből még lábadozik. Ezt követően az asztalon lévő megszentelt kenyérre egy nagy késsel keresztet vetett, és ünnepélyesen, a közönség tapsa közepette megszegte. A továbbiakban Czernák Ferenc nagy átéléssel szavalta el Nagy Árpád Simphonia hungarorum című költeményét. Honfoglalás kori bemutatók Ezt követően a Marosvásárhelyi Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglalás-kori öltözék, illetve fegyverbemutatója, korabeli történetek ismertetése, íjászbemutató és bajvívás következett, de karikás ostorral is pattogtatni lehetett. A korhű hangulatot a táltosdobok megszólaltatása emelte. Ismertették a férfi és a női öltözékek elemeit, a magyarok páncélzatának, fegyvereinek a fajtáit. A közel egyórás előadás után a nézők bemehettek a jurtába, elbeszélgethettek az öt szereplővel. Mivel mi is megtettük, a témára visszatérünk. Az idei Szent István-napi ünnepség résztvevői sokáig elbeszélgettek, jó hangulatban együtt voltak. Reméljük, a szép közösségépítő hagyomány hosszú élet elé néz. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 27.Ballagás a Csiky Gergely FőgimnáziumbanAz iskola nemcsak tanít, nevel is Május 26-án felvirradt a nagy nap a Csiky Gergely Főgimnázium 77 végzős diákja számára. A feldíszített osztálytermekben reggel 8 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 9 óra után a négy osztály – három elméleti (matematika–informatika és természettudományok – intenzív angol nyelv, turizmus, valamint közgazdaság szak) és egy szakiskolai (autómechanika) – emelkedett hangulatban kivonult az udvarra, hogy kezdetét vegye az évzáró ünnepély. „Vagy mi vagyunk túl kevesen, vagy az udvar túl nagy” – így kezdte beszédét Pellegrini Miklós megyei helyettes főtanfelügyelő, és valóban, évről évre egyre nagyobbnak tűnik az iskola udvara még úgy is, hogy a ballagáson azért jelen vannak nemcsak a végzősök, hanem szülők, rokonok, barátok, ismerősök, hozzátartozók is. A meghívottak közt helyet foglalt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye helyettes főtanfelügyelője, Szabó Mihály városi tanácsos, Király Árpád főesperes, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Jelen volt még az ünnepségen Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, valamint Tóthpál Renáta aligazgató és Bíró Emese, az iskola szülőbizottságának elnöke. „Mindannyian jók vagyunk valamiben, és arra kellene törekedjünk, hogy ezt a valamit megtaláljuk, kiműveljük és ennek segítségével érjük el életcélunk. A tanárok kötelessége az, hogy segítsenek nektek ebben a keresésben, és ezzel együtt elindítani benneteket az úton. (…) Ami igazán számít az az, hogy belőletek boldog, elégedett felnőttek váljanak, és hogy egykor majd úgy gyertek vissza ebbe az iskolába, hogy itt valamikor megtaláltátok a lehetőséget. Ha ez így lesz, akkor mi, tanárok teljesítettük a kötelességünket” – hangzottak el Muntean Tibor igazgató szavai. Király András államtitkár a diákokhoz intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolát kijárni nagyon fontos dolog, szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is, akárcsak Bognár Levente vagy Faragó Péter az Arad megyei magyar közösség fontosságát, összetartását emelte ki. „Évről évre itt ülnek az asztalnál az aradi magyar közösségnek azok a képviselői, akik tettek és tesznek azért, hogy itt az oktatás folyamatos és jó minőségű legyen. (…) Kedves végzősök, tudnotok kell, hogy az iskola mindig visszavárja egykori diákjait, meghallgatja a panaszokat, a dicsekvést is, és mindig van egy-két jó szava a végzősökhöz” – zárta beszédét az államtitkár. „Azt hiszem, hogy bátran és büszkén nézhettek bele a tükörbe, hiszen jeles tanulói voltatok az iskolának. Kívánom, hogy életetekben sok-sok ilyen ünnepi pillanat legyen még, és ahogyan az előttem szólók már elmondták: várunk vissza ebbe az iskolába akár egykori diákként, szülőként, vagy akár tanárként” – ezekkel a szavakkal fordult a végzősökhöz Pellegrini Miklós. A XI. osztályosok nevében Zsámbok Emese köszönt el a végzősöktől, ezt követően a ballagók nevében Ilona Judit XII. A osztályos tanuló gondolatait Józsa Tamás XII. A osztályos tanuló tolmácsolta, majd Czank Vivien ballagó diák József Attila Születésnapodra című versével búcsúzott. A hagyományos kulcsátadás és szalagkötés után az osztályfőnökök kiosztották a legeredményesebb, legszorgosabb végzősöknek járó díjakat, kitüntetéseket, dicséreteket. Király András jóvoltából minden díjazott egy Arad halad című kötettel, valamint az RMDSZ felajánlásával egy Arany János-kötettel gazdagodott. A végzősök jutalmazását – a felajánlott díjak kivételével – a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta. A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó, évfolyamelső végzős diákokat WIESER Tibor-díjjal jutalmazta az Alma Mater Alapítvány: Ilona Judit (XII. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) voltak idén a legjobbak közt a legjobbak. Az informatika terén kimagasló diákok – Csomós Roland és Szilasi Róbert – Erdélyi Károly-díjban részesültek. Az anyanyelv terén nyújtott eredményes tevékenységeket az idén is Böszörményi-díjjal jutalmazták. A Csiky-Csuky diáklap leköszönő szerkesztőinek – Ilona Juditnak és Siska Szabó Lehelnek – a díjat átadta Bege Magdolna és Rudolf Ágnes magyartanár. Ugyancsak Böszörményi-díjban részesültek az iskola honlapjának leköszönő szerkesztői – szám szerint nyolc végzős diák. Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke most is felajánlott egy díjat annak a diáknak, aki kiemelkedő eredményeket ért el történelemversenyeken is, ezt Siska Szabó Lehel vehette át. Az iskolai szép eredményeken kívül a végzős diákok még sok szép – iskolán kívüli tevékenységeken, tantárgyversenyeken elért – eredménnyel büszkélkedhetnek, ezeket különdíjjal jutalmazták a szaktanárok. A hagyományos ballagási ünnepély végén a végzős osztályok egy-egy dallal búcsúztak az iskolától, a közösségtől. Mintegy záró momentumként Király Árpád főesperes áldását adta a ballagókra, majd a közösen elmondott Miatyánk után lufi eregetéssel vettek búcsút iskolájuktól a végzősök. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 12.Szederháti templombúcsú, könyvbemutatóvalEmlékállítás egykori munkaszolgálatosoknak Nem valószínű, hogy a szederháti, Mária nevére szentelt római katolikus templom búcsújáról beszámolt volna az újság (maga az esemény nem újdonság és különlegesség, évente megtartják minden r. kat. egyházközségben), ha nem lett volna egybekötve a nyomdát most elhagyott, a Pro Identitas Egyesület és Faragó Péter parlamenti képviselő irodájának támogatásával megjelent könyv bemutatójával, amelynek szerzője ráadásul a Nyugati Jelen (távolról sem túlzás és szóvirág: oszlopos) munkatársa, Balta János. A kicsiny helybeli templomban a szentmisét ft. Király Árpád marosi főesperes celebrálta. (A kívül-belül nagyon szépen karbantartott templom érdekessége az egykori helybeli magyar családok által rendelt és finanszírozott, bibliai jeleneteket ábrázoló falképek sokasága.) A celebráns a szeretet családon, társadalmon belüli fontosságáról és erejéről szólt, ékesszólóan és meggyőzően a helybeliekhez és elszármazottakhoz, vendégekhez, kifejezve reményét, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik vigyáznak erre a templomra, hitükre, magyarságukra. Szívből kívánjuk, hogy úgy legyen. Bár a szederháti magyar katolikus közösség létszámban évtizedek óta rohamosan csökken, az ittmaradtak életkora pedig ugyanilyen mértékben nő. A vasárnap délutáni misén negyven körülire becsültem a résztvevők számát (egy helybeli pontosan 44-et számolt), de közülük sok elszármazottként vagy vendégként volt jelen, s mindössze ketten-hárman gyermek- és ifjúsági korúak). Balta János egy éve az ugyancsak Szederháton bemutatott, szülőfalujáról készült könyve több adalékkal szolgál e tekintetben. A helybeli kultúrotthonban („Művelődési ház”, olvasom bejárata mellett a még magyarul is szereplő megnevezést) mintegy félszázan jöttek össze a Láthatatlan „hadsereg” c. könyv bemutatójára, amelyet a szerző szülőfaluja iránti tiszteletből és elkötelezettségből legelőször itt tartott meg. A kötetet a Nyugati Jelen egyik munkatársa mutatta be, és kiemelte: a „láthatatlan hadsereg” azoknak a munkaszolgálatosoknak állít emléket, akiket a múlt rendszerben valósággal elhurcoltak (katonai mozgósítással) országos építőtelepekre (köztük bukaresti Nép Háza, cernavodai atomerőmű, Duna–Fekete-tengeri-csatorna), hogy ott a legtöbben elképesztően rossz munkakörülmények, lakás- és ellátás-gondok közepette dolgozzanak, akár több szériában, családjuktól elszakítva. Rengetegen munkabalesetben haltak meg vagy szereztek maradandó, egész életükre kiható egészségi károsulást. S az „elfelejtett hadsereg” cím jogos, mert a témát, érdemben és részletesen azóta sem dolgozták fel, s ma már kevesen tudják – a jövő egyre inkább hajlamos a feledésre – milyen iszonyú áldozatok árán jöttek létre a „nagy megvalósítások”. A szerzőnek „volt szerencséje” részt vennie a „nagyszerű szocialista építőmunkában”, Ceauşescu megalomániás terveinek kivitelezésében. (A Nép Háza, például, a világ legnagyobb épületeinek egyike.) De lám, részben legalább ezúttal beigazolódik a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Ha a fiatal kora dacára (felkészültsége okán) igen magas szakmai besorolású, és számunkra nem mellesleg újságírói vénájú vagongyári, itthon beteg szülőket, rajongva szeretett feleséget, két kisgyermeket hátrahagyó munkást annak idején, az 1980-as évek második felében nem viszik el keserves munkaszolgálatra Bukarestbe, a Nép Házához, ma biztosan nem vehetnénk kézbe ezt a személyes élményeket is tartalmazó, de azokon jóval túlmutató, majdnem félszáz tanút megszólaltató megrázó könyvet. Amelyről, talán nem mellesleg, tegnap délben egyik olvasója – aki már vasárnap este „nekiesett” a több mint 230 oldalas könyvnek – arról értesítette e cikk íróját: nagyon érdekes és megdöbbentő. Olyan könyv, amelyet érdemes, sőt kötelező lenne elolvasnia a reális múlt iránt érdeklődőnek. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 7.A megemlékezés, megerősítés a küldetésreLélekemelő gyászszertartás a vértanúkért Ma az arad-belvárosi római katolikus templomban 11 órakor kezdődött a vértanúk emlékére felajánlott szentmise, amelyen a templomot megtöltő hívek előtt a bal oldalon elhelyezett székeken foglaltak helyet a kerékpárral érkezett Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai. Jobb oldalon ültek a hazai és anyaországi elöljárók: Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kiss László Ferenc ezredes, véderő attasé, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepélyes bevonulást követően a nagyszámú hívet köszöntötte msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost, aki előrebocsátotta: a 13 hős tábornok örökös példa számunkra a helytállásban, az Istenhez, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségben. Azért kell eljönnünk évről-évre emlékezni rájuk, mert nem egy nyugati író vallotta: a magyarság többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nemzet. Emlékezzünk hát rájuk, imádkozzunk értük és magunkért, kérjük Isten irgalmát, bocsánatát bűneinkért. A minorita kórus énekei közepette, az evangéliumból a jelen lévő 20 pap és egyházi méltóság közül nt. Sipos András Mosóczy-telepi református lelkipásztor, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész, majd ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel. Szentbeszédében msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost kifejtette, ha a 13 vértanúra emlékezünk, nem kerülhetjük meg két település nevét: Világos és Arad. Történelmünk állandó fenyegetettség közepette telt el, tele sorsfordulókkal. Ilyen sorsforduló volt 1848. március 15. is, amikor az utána következő napok és hónapok eseményei, győzelmei oda vezettek, hogy az osztrák uralom alól felszabadult az ország, csakhogy jött a segítségül hívott orosz a 200 ezer fős ármádiájával, aminek az elfáradt, megfogyatkozott magyar sereg nem tudott ellenállni, ezért 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr fővezér és serege Világosnál letette a fegyvert. Ez egy újabb fontos dátum nemzetünk történelmének a tragédiáiban 1241. a tatárjárás, 1526. a mohácsi vész, 1662. Váradnak a török általi elfoglalása, 1918–20. a trianoni békediktátum, az 1956-os szabadságharc, amit újra vérbe fojtottak. Számos író és világi ember vallotta: a magyar a hősök nemzete, amelyet soha nem lehetett véglegesen legyőzni. A szabadságvágyáról soha nem mondott le, a nemzet feltámasztásáért hozott véráldozatok mindig megteremték a gyümölcsüket. Imádkozzunk hát Jézus Krisztushoz, hogy népünknek mindig legyenek olyan áldozatkész fiai és leányai, akikre felnézhetünk, akik nemzetünket szerencsésen átvezetik a történelem viharain. A könyörgést Matekovits Mihály, Kiss Anna, Matekovits Mária és Fekete Károly olvasták fel. A szertartás végén a minorita testvérek nevében p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet msgr. Fodor József nagyprépostnak a szentbeszédért, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül, köszönetet mondott a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, valamint a baptista paptestvéreknek, a külföldi és belföldi vendégeknek, mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a gyászszertartást. A megemlékezés egyben megerősítés is, hogy nekünk, mai embereknek, híveknek is küldetésünk van, mint a vértanúknak, akik a legdrágábbat, az életüket is feláldozták nemzetünknek az oltárán. A lélekemelő gyászszertartás nemzeti imánknak a közös megszólaltatásával zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-30 | 31-43
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
